Nincs annál kellemesebb érzés, mint a szemet kápráztató, vakító napsütés elől bemenekülni egy arab vendéglőbe, letelepedni a hűs árnyékot adó ősfák alá, a csobogó szökőkutat körülvevő asztalok egyikéhez. Azonnal és kéretlenül előttünk terem a jéghideg vizet tartalmazó ónkancsó, egy tálka pörkölt pisztácia vagy földimogyoró. Ha testünk-lelkünk már kissé megpihent – és csakis ekkor – fognak érdeklődni, hogy mit kívánunk fogyasztani.
Ha meg akarjuk ismerni az arab konyhát, akkor feltétlenül rendeljük meg az előétel-egyveleget, a „mezzét„, ami 10-20 kis tálkában felszolgált ínycsiklandozó finom falatból, többek között fűszeres hideg mártásokból, olajbogyóból, kaviárból, apró húsfalatokból áll; óhatatlan kísérője a lepénykenyér. Bármilyen nehezünkre is esik, csak csínján kóstolgassuk az ízelítőket, mert a tulajdonképpeni ebéd még el sem kezdődött. Ha étvágyunkat kellően felcsigáztuk, válasszuk ki a főfogást. Dúskálhatunk a legkülönbözőbb módon elkészített húsok, szárnyasok, halak között, feltárulkozik előttünk az arab konyha hihetetlenül bőséges választéka. Ne siessünk azonban az evéssel, mert bűn lenne kóstolatlanul hagyni valamelyik arab süteményt vagy édességet, nem is beszélve a páratlanul ízletes gyümölcsökről, és az ebédet megkoronázó, gyűszűnyi csészében felszolgált – még a magyar szívet is megdobogtató – beduin módra készült feketekávéról.
Az arab konyha története az arab világnak a története: ételeik a múlt győzelmeinek és vereségeinek emlékét őrzik. A pásztor- és kereskedő-életmódot folytató régi arabok mindössze néhány egyszerű ételt főztek: sűrű, zöldséges húslevesbe morzsolt kenyeret (szeridet), datolyából, vajból és tejből kevert hajszot. Ezek Mohamed próféta kedvenc ételei voltak. A kevés húsból, sok zöldséggel készült ragufélék (marakák) fűszeresebb változatai ma is a leggyakoribb arab ételek. Az arab hódítás nyomán a VII-VIII. században viszonylag összefüggő iszlám birodalom jött létre. A hatalmas területen szétszóródott arabok más műveltséggel találkoztak az idők folyamán. Ez tükröződik étkezési hagyományaikban is: a helyi különbözőségek számottevőek.
Közkedvelt reggeli az olajbogyó, a fehérsajt, a datolya, a többféle – frissen készült – lángos és kenyér. Egyiptomtól keletre pedig a citromlével, olívaolajjal péppé őrölt, szezámmaggal ízesített egyiptomi barna lóbab és a csicseriborsó. Ebédre, vacsorára főtt ételt szokás enni. Ez legtöbbször valami zöldségféle egy kevés hússal elkészítve, többféle saláta és olajbogyó. A legnépszerűbb zöldségfélék a paradicsom, a padlizsán, az apró tökfajták – például a cukkini -, a sárgarépa és a burgonya. Sok hagymát, fokhagymát (a kettőt egyszerre ritkán) és petrezselyemzöldet használnak ízesítőül. A nyugati arab országokban inkább a zöld korianderlevél, keleten (török és perzsa hatásra) a zöld kaporlevél a leggyakoribb friss fűszer, míg a mentát (Mentha viridis; ez nálunk nem honos, de a fodormenta jól helyettesíti) mindenhol egyformán kedvelik: sokféle húsos, zöldséges ételt és teát is szívesen ízesítenek vele. A fűszeres ételekbe a forró éghajlat miatt gyakorta és szívesen csavarnak citromlevet, vagy kanalaznak hozzá hideg, savanykás (vízzel és sóval kevert) joghurtot. A terített asztalról nem hiányoznak a friss, zöld saláták, a nagyon ecetes savanyúságok, az olajbogyó. Mindig akad egy nagy kancsó jéggel hűtött víz. Étkezés után elmaradhatatlan a gyümölcs. Ezt követi a tea vagy kávé, melynek elkészítése szertartásszerű – és a nap minden szakaszában szívesen megismétlik. Leggyakrabban tea vagy kávé mellé fogyasztják a számunkra túl édes, mézzel, mogyorófélékkel töltött süteményeket, melyek elkészítéséhez alapos szakértelemre van szükség. Ebéd után pedig elmaradhatatlan a pihenés, a szunyókálás – még vendégségben is kedvesen nógatják erre az étkezésbe belefáradt vendéget, aki gyakran szívesen enged a kérlelésnek.