A Sínai-félsziget legfontosabb nevezetessége. A hagyomány szerint arra a helyre épült, ahol Isten megjelent Mózesnak egy égő csipkebokorban, majd a kolostor feletti hegyen vette át a Tízparancsolat kőtábláit.
Szinte látja az utazó a völgyben táborozó hébereket, ahogy elkészítik a Frigyládát és beléhelyezik a kőtáblákat, mely az erkölcsi alapját tartalmazza mindhárom nagy vallásnak (zsidó, keresztény, mohamedán), melyek ezáltal, gyakorlatilag e helyen születettek meg. Helena, Contanstinus császár anyja építtetett szentélyt arra a helyre, hol az égő csipkebokor állott (Kr.u. 327).
Állítólag a szerzetesek megőriztek egy hajtást az eredeti csipkebokorból, amit elültettek a kolostor területén, mely ma is látható. A Múzeum és a kincstár sok látnivalót kínál, V.-XIII. századi ikonok, kódexek, miseruhák, kegytárgyak és serlegek. A Sínai hegy tetejéről a napfelkelte egyedülálló természeti szépséget és spirituális élményt nyújt.